Van, hogy “súgnak fentről“, ahogy azt mondani szokás, s te inkább elhessegeted a gondolatot: hagyod a logikus észérveket felülkerekedni szíved szaván. Aztán van, hogy “az első gondolat a legjobb” és valahogy mégsem mered azt a bizonyos lépést megtenni, nem bízol magadban. Aztán olyan is van, hogy úgy bejönnek a megérzések hogy “tudtam, hogy a másik kellett volna, így legyen ötösöm a lottón“. És aztán akad olyan helyzet is, amit “megálmodtam előre, de aztán nem akartam vele foglalkozni“. De akkor miért is? Talán nem érted a jeleket? Túlgondolod netán a saját érzéseidet?
Figyeld őket kívül és belül!
Mindenkinek vannak előérzetei, bejövős jóslatai és olyan összecsengések az életében, amiket nevezhetünk akár véletleneknek is. Nyomban Jobbanos körökben viszont nincsenek véletlenek. Mi abban hiszünk, hogy mi magunk teremtjük meg a valóságunkat.
Azon vagyunk, hogy átengedjük a gyeplőt a belső őrlángunknak, hogy az ősbizalom helyreálljon és hogy az a bizonyos bölcsebb énünk teret hódítson.
Szerintünk bejárni az igazán fejlett hatodik érzék felé vezető utat együtt sokkal izgalmasabb. Sőt, akár csapatostul, akár magunkban, játékosra is vehetjük a figurát!
Az intuíció is fejleszthető
A megérzések edzésének is számos módja van. Hogy lazán, könnyedén tréningezd intuíciódat, kipróbálhatod ezeket a szórakoztató játékokat is. Persze te magad is kitalálhatsz ilyeneket, hogy egyre jobban menjen a tested, az univerzum, az információs mező adta jelek értelmezése.
- Cseng a telefon, mielőtt felvennéd, tippeld meg, ki hív, mit akar, milyen hangulatban van.
- Buszmegállóban vársz, jósold meg, hányas busz vagy milyen színű autó jön először, ki száll fel a következő buszra.
- Saccold meg, mennyit fogsz fizetni nagybevásárláskor vagy hány liter benzint fogsz tankolni, hogy a tank tele legyen, hány darab pogácsa fért bele az egykilós csomagba.
- Mielőtt valakivel találkoznál, képzeld el, hogy fog aznap kinézni, milyen ruha lesz rajta, milyen kiegészítőkkel.
- Mielőtt ránézel a levelezésedre, vagy benézel a postaládába, tippeld meg, milyen levelek érkeztek, milyen ügyekben keresnek.


Az intuíció az emberiség legrégebbi és legbecsesebb kincse. Ápolni azt, s az élet teljességét élvezni pedig csak úgy tudod, ha teret és időt hagysz saját magadnak arra, hogy elegendő figyelmet szentelhess a megérzésekre. Hallgatván a saját testedre, a sugallatokra és szívedre egyre jobban érted azokat és az univerzum üzeneteit. Mindazokat a jeleket, amik akár sorsfordító pecsétet is nyomhatnak életedre.