fbpx

DzsoliDzsóKerek

TudásMorzsa

A fokozatosság elvét követni azért ildomos, mert előfordulhat, hogy nem sikerül pontosan felmérned, hogy mit bír el a hitrendszered. Ilyenkor jellemzően lassabban, vagy egyáltalán nem jönnek az eredmények: a várva várt áttörés valahogy csúszik, a nagy ő várat magára, a milliós bevétel helyett adósság úszik be stb. A dzsoli dzsóker bevetésével elkerülhetjük az ilyen malőröket. 

Vedd a bátorságot, s ha rákattantál egy állításra, de puhítanád mert túl erősnek érzed, vagyis még nem teljesen hihető számodra, nyugodtan alakíts rajta. Fogalmazd át úgy az előző két lecke tartalma és a munkafüzetben található gyakorlat segítségével, hogy mosolyogva, őszintén merjed, tudjad, akarjad kimondani. Mi több, jól is essen megismételni! Főpróbáztatni ér a kérdéses állításokat, tükör előtt még inkább, hogy leteszteld, milyen érzés azt a saját szádból hallanod. Addig alakítsd, keresgélj, dédelgesd, amíg nem kerek! 

Hallgass a belső sugallatra, amikor hirtelen megdobban a szíved, s úgy érzed, igen, ez a kijelentés most az enyém! Majd figyeld a jeleket: egy elejtett szó a kollégáktól, egy illat a buszon, egy hirdetés az utcafronton, egy szalagcím, egy dal a rádióban, egy érzés, ahogy kezet fogsz valakivel, egy íz, amely újra felsejlik, egy álom vagy akár egy hirtelen bevillanó fantáziakép is vezethet utadon! Bízhatsz megérzéseidben, hisz a gondolat-nagytakarítással egyre erősödik intuíciód és egyre könnyebben érted meg egyedi szimbólumrendszered is.

MagamraIsmerŐs

Gondolat-NagyTakarítás a gyakorlatban

Na ne! Már megint egy új szoftver/ nyelvtani szabály/ recept?!

Töröl-töröl!

Jó szívvel fogadom, gyakorlom és alkalmazom az újdonságokat.

Ki nem állhatom a leckét/ projektmunkát/ nyári gyakorlatot.

Töröl-töröl!

Jólesik elvégeznem feladataimat.

A záróvizsgán/ a felvételin/ az előadásom alatt/ a szakmai felméréskor tuti nem jut eszembe. 

Töröl-töröl! 

Élénken emlékszem a részletekre bármilyen helyzetben.

NapiMantra

Gondolataim kertjét tisztán tartom, szeretettel ápolom.

NapiMedi

Letöltéshez katt a pötyikre a lejátszó jobb oldalán!

Bevezetés a SzóMágia művészetébe

A 21 egymásra épülő leckéből akár választhatsz is kedvedre, de a tapasztalatok szerint érdemesebb ebben a sorrendben haladni:

Minden kezdet könnyű

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Mivé gondolod Magad?

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Magad vagy az aranyhal

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Fanatikus? Ám legyen!

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Életbarát szavak és képek

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Hová, NagyVezír?

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A Te hamuban sült pogácsád

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Ahogy bent, úgy kint

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A jéghegy csúcsa

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Parádés, de nem Kafkai

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Útr@mantra

TudásMorzsa, MagmraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Holisztikában az Orvosság

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Szabályok is meg nem is

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Már majdnem kerek

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

DzsoliDzsóKerek

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

KritiKuss!

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A Nyaffia árnyékában

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A fénysebességnél is gyorsabb

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Fityisz a 3 amígosznak

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Duális Poláris

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Ahol a figyelem, ott az energia

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció