fbpx

Mivé gondolod Magad?

TudásMorzsa

Amiket gyermekként (de bizonyítottan már a pocakban is) ezerszer hallunk, illetve életünk folyamán rendkívül érzelemdús helyzetekben tapasztalunk,  az alaposan bevésődik az emlékezetünkbe. Egész mélyen, még a tudatalattiban is rögzül. Persze mindenkinek más és más képződik le a buksijában, amikor különféle intelmekkel, szabályokkal, tanácsokkal látják el a szerettei, nevelői, ismerősei, vallási vezetői vagy a média közszereplői. 

Tudományosan bizonyított tény, hogy úgynevezett önkorlátozó hiedelmek, úgymond negatív programok is beéghetnek ilyenkor a tudatalatti szintjén.  Na ezeket hivatott orvosolni a Gondolat-NagyTakarítás, azaz GNT. Hogy megszabadulj a beszűkült gondolkodásmódtól, a hitehagyottságtól, az irreális elvárásoktól, a merev berögződésektől annyi a dolgod, hogy figyelj. Mire? Magadra. Csakis magadra!

Mindegy, hogy túlvagy-e már bármilyen önfejlesztő tanfolyamon, spirituális gyógyító beavatáson, motivációs tréningen, vagy sem, a te világképedben is akad biztosan valami olyan, amit érdemes átrajzolnod. A Gondolat-NagyTakarítás arra való, hogy észrevedd, elfogadd, majd jó szívvel elengedd a rendszeresen visszatérő egészségtelen gondolati mintákat és a szádat elhagyó szavakat. S helyettük kedves, építő és jótékony kifejezéseket használj.

Amit gondolsz, azzá válsz - Buddha - nyombanjobban.com

MagamraIsmerŐs

Gondolat-NagyTakarítás a gyakorlatban

Istenkém, de hülye/ béna/ csúnya vagyok!

Töröl-töröl!

Hálás vagyok azért, aki vagyok.

Nem lehet visszautasítani/ lemondani/ átütemezni. Majd megoldom valahogy!

Töröl-töröl!

Tudom, hogy mire mondjak igent és mire nemet.

Ezek a gyökér politikusok/ menedzserek/ szomszédok! Miattuk ilyen szar az élet!

Töröl-töröl!

Felszabadít az a tudat, hogy csakis tőlem függ az életem.

NapiMantra

A megújulás velem született, természet adta képességem.

NapiMedi

Letöltéshez katt a pötyikre a lejátszó jobb oldalán!

Bevezetés a SzóMágia művészetébe

A 21 egymásra épülő leckéből akár választhatsz is kedvedre, de a tapasztalatok szerint érdemesebb ebben a sorrendben haladni:

Minden kezdet könnyű

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Mivé gondolod Magad?

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Magad vagy az aranyhal

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Fanatikus? Ám legyen!

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Életbarát szavak és képek

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Hová, NagyVezír?

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A Te hamuban sült pogácsád

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Ahogy bent, úgy kint

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A jéghegy csúcsa

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Parádés, de nem Kafkai

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Útr@mantra

TudásMorzsa, MagmraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Holisztikában az Orvosság

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Szabályok is meg nem is

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Már majdnem kerek

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

DzsoliDzsóKerek

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

KritiKuss!

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A Nyaffia árnyékában

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A fénysebességnél is gyorsabb

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Fityisz a 3 amígosznak

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Duális Poláris

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Ahol a figyelem, ott az energia