fbpx

Parádés, de nem Kafkai

TudásMorzsa

Az átváltozás, mint folyamat, egy fenomenális élmény. Nem szükséges humánból bogárrá alakulnod, mint Kafka  írásában a főhős pasas, ahhoz, hogy átélhesd. Többnyire fel sem tűnik egy jó darabig, hogy már nem vagy a régi. Egyszer csak beüt: végre sikerült kimozdulnom a robotpilóta üzemmódból! Már felismered, hogy a múltban megélt rossz élmény felidézése (egy szívszaggató szerelmi csalódás, egy betegség képei, egy ballépés stb.) vagy a jövő bizonytalanságával kapcsolatos aggodalom szüli benned a feszültséget, nem is az adott helyzet. Már kincsként tekintesz a stresszfaktorokra is, hisz egyre gyakorlottabban, tudatosabban kezeled őket.

Aki gondolat-nagytakarít, az bizony változik.  Ijesztő vagy sem, egyszerűen nem úszod meg az átalakulást, mert a tudatalatti programok, idejétmúlt berögződések átírásával átformálod magad: kívül és belül is. Nem feltétlenül habos-babos rózsaszín babaházas mesejáték ez, de hogy happy end, az tuti!  Idővel ugyanis mindig kiderül, hogy miért is volt olyan sok értelme a látszólag nehéz időszakoknak. Az tehát teljesen normális, ha először ellenállást érzel, foggal-körömmel tiltakozol ellene, mereven elutasítasz egy-egy újdonságot. Ha egy megerősítő állítással aknamezőre tévedsz, érdemes puhítani kissé a programozó mondatot. A fokozatosság elve mindig bejön!   Akkor működik igazán remekül egy állítás, ha befogadható, a hitrendszered elbírja, vagyis ki tudod mondani hangosan tükör előtt ellenállás nélkül, miközben egy elérhető, vonzó célt testesít meg számodra. Példák a munkafüzetben!

MagamraIsmerŐs

GondolatNagyTakarítás a gyakorlatban

Égi jelre / Jobb körülményekre / Zöld lámpára várok.

Töröl-töröl!

Kész vagyok változtatni az életemen.

Nem akarom ő(ke)t megbántani / túlterhelni / zavarni.

Töröl-töröl!

Teret engedek a változással járó érzelmeknek.

Nincs értelme / itt az ideje / rá mód!

Töröl-töröl!

Egyre könnyebb számomra a megszokottból való kimozdulás.

NapiMantra

Jó szívvel fogadom a változást.

NapiMedi

Letöltéshez katt a pötyikre a lejátszó jobb oldalán!

Bevezetés a SzóMágia művészetébe

A 21 egymásra épülő leckéből akár választhatsz is kedvedre, de a tapasztalatok szerint érdemesebb ebben a sorrendben haladni:

Minden kezdet könnyű

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Mivé gondolod Magad?

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Magad vagy az aranyhal

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Fanatikus? Ám legyen!

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Életbarát szavak és képek

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Hová, NagyVezír?

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A Te hamuban sült pogácsád

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Ahogy bent, úgy kint

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A jéghegy csúcsa

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Parádés, de nem Kafkai

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Útr@mantra

TudásMorzsa, MagmraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Holisztikában az Orvosság

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Szabályok is meg nem is

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Már majdnem kerek

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

DzsoliDzsóKerek

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

KritiKuss!

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A Nyaffia árnyékában

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A fénysebességnél is gyorsabb

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Fityisz a 3 amígosznak

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Duális Poláris

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Ahol a figyelem, ott az energia

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció