Útr@mantra

TudásMorzsa

Émile Coué, francia gyógyszerész és pszichológus használta először terápiás jelleggel az agykontrollos relaxációkban is oly gyakran hallott mondatot: 

Minden nap,  minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok”. 

Szerinte a szavaknak gyógyító erejük van. Szerintünk is. Tapasztaljuk. Megéljük. Tanítjuk. Nem csak mi, de híres-neves guruk, motivációs előadók, tudósok, szülők, életmód tanácsadók és gyógyítók is. 

Ha más egyebet nem is viszel magaddal ebből a programból (amit mellesleg erősen kétlek), legalább ezt az egy, a fokozatosság elvén alapuló,  mondatot írd fel magadnak egy olyan helyre, ahol sokat látod! Mondogassad magadnak reggel, délben, este! Pláne, ha beteg, szomorú, vagy ideges vagy. Lehet ez a mantrád, ha mással éppen nem sikerül(t eddig) azonosulnod. 

Egy olyan, már millióknak bevált pozitív megerősítés ez, amely mindenki számára érthető és elfogadható. Tapasztalatom szerint még a legnagyobb szkeptikusoknál is át szokott menni a bal agyfélteke szűrőin. Így amiatt sem kell félned, hogy valaki hülyének néz, amikor valamilyen megmérettetés előtt (vagy után) mormoláson kap, vagy véletlenül meglátja a monitorodon, műszerfaladon, konyhaszekrényeden, kezedre firkantva, naptárba felírva vagy meghallja mobilod csengőhangjaként.

MagamraIsmerŐs

Gondolat-NagyTakarítás a gyakorlatban

Hulla/ totál dekoncentrált/ kész idegroncs vagyok a nap végére.

Töröl-töröl!

A testi-lelki nyugalmat és harmóniát választom.

Egy agyonstrapált/ kimerült/ megviselt gebének érzem magam.

Töröl-töröl!

Sejtszintű vitalitásom napi relaxációval javítom.

Vakvágányra tévedtem/ megcsalnak a megérzéseim/ nem akar jönni az isteni szikra. 

Töröl-töröl!

Spirituális erőm megmutatkozik, amikor ellazulok.

NapiMantra

A Gondolat-NagyTakarítás mindennapi szokásom.

NapiMedi

Letöltéshez katt a pötyikre a lejátszó jobb oldalán!

Bevezetés a SzóMágia művészetébe

A 21 egymásra épülő leckéből akár választhatsz is kedvedre, de a tapasztalatok szerint érdemesebb ebben a sorrendben haladni:

Minden kezdet könnyű

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Mivé gondolod Magad?

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Magad vagy az aranyhal

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Fanatikus? Ám legyen!

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Életbarát szavak és képek

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Hová, NagyVezír?

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A Te hamuban sült pogácsád

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Ahogy bent, úgy kint

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A jéghegy csúcsa

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Parádés, de nem Kafkai

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Útr@mantra

TudásMorzsa, MagmraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Holisztikában az Orvosság

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Szabályok is meg nem is

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Már majdnem kerek

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

DzsoliDzsóKerek

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

KritiKuss!

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A Nyaffia árnyékában

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

A fénysebességnél is gyorsabb

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Fityisz a 3 amígosznak

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Duális Poláris

TudásMorzsa, MagamraIsmerŐs, NapiMantra, Nyugtató AlapMeditáció

Ahol a figyelem, ott az energia