Émile Coué, francia gyógyszerész és pszichológus használta először terápiás jelleggel az agykontrollos relaxációkban is oly gyakran hallott mondatot:
“Minden nap, minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok”.
Szerinte a szavaknak gyógyító erejük van. Szerintünk is. Tapasztaljuk. Megéljük. Tanítjuk. Nem csak mi, de híres-neves guruk, motivációs előadók, tudósok, szülők, életmód tanácsadók és gyógyítók is.
Ha más egyebet nem is viszel magaddal ebből a programból (amit mellesleg erősen kétlek), legalább ezt az egy, a fokozatosság elvén alapuló, mondatot írd fel magadnak egy olyan helyre, ahol sokat látod! Mondogassad magadnak reggel, délben, este! Pláne, ha beteg, szomorú, vagy ideges vagy. Lehet ez a mantrád, ha mással éppen nem sikerül(t eddig) azonosulnod.
Egy olyan, már millióknak bevált pozitív megerősítés ez, amely mindenki számára érthető és elfogadható. Tapasztalatom szerint még a legnagyobb szkeptikusoknál is át szokott menni a bal agyfélteke szűrőin. Így amiatt sem kell félned, hogy valaki hülyének néz, amikor valamilyen megmérettetés előtt (vagy után) mormoláson kap, vagy véletlenül meglátja a monitorodon, műszerfaladon, konyhaszekrényeden, kezedre firkantva, naptárba felírva vagy meghallja mobilod csengőhangjaként.
MagamraIsmerŐs
Gondolat-NagyTakarítás a gyakorlatban
Hulla/ totál dekoncentrált/ kész idegroncs vagyok a nap végére.
Töröl-töröl!
A testi-lelki nyugalmat és harmóniát választom.
Egy agyonstrapált/ kimerült/ megviselt gebének érzem magam.
Töröl-töröl!
Sejtszintű vitalitásom napi relaxációval javítom.
Vakvágányra tévedtem/ megcsalnak a megérzéseim/ nem akar jönni az isteni szikra.
Töröl-töröl!
Spirituális erőm megmutatkozik, amikor ellazulok.
NapiMantra
A Gondolat-NagyTakarítás mindennapi szokásom.
NapiMedi
Letöltéshez katt a pötyikre a lejátszó jobb oldalán!
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.